Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én szeretek az itthoni tevékenykedés közben valami elgondolkodtatót hallgatni. Nemrég elindult egy érdekes podcast, ami érdemes lehet arra, hogy belehallgassatok. Ez nem más, mint a Különvélemény – Somody Imre és Szabados Ádám közös gondolkodása aktualitásokról, hívő szemmel. Már az első témákkal belecsapnak abba a bizonyos modern keresztény lecsóba, hiszen Yuval Noah Harari Sapiens, Homo Deus és 21 lecke a 21. századra c. könyveivel foglalkoznak. Ugye hogy izgalmasan hangzik?
Ha nem ismernéd esetleg az úriembereket, egy kis háttér-információ:
Somody Imre a 90es évek egyik legsikeresebb vállalkozója. Üzleti sikerét elsősorban a Pharmavitnek és a Plusssz pezsgőtablettának köszönheti. Mára már, az üzleti életet hátrahagyva, missziós pályán tevékenykedik. Jelenleg családfő, és a PontJézus szolgálat vezetője.
Szabados Ádám családapa, teológus, lelkipásztor és esszéíró. Írásait többek között a ProPhilosophia, az El Mondo, a Theológiai Szemle, az Evangéliumi Fókusz és a Studia Universitatis Babeș-Bolyai szaklap közölte. A 2007-ben indult Evangéliumi Fórum munkacsoport vezetője, a Divinity blog alapítója és szerzője.
Lábánné Hollai Katalin: Megszabadítottál szégyenemtől – A Biblia és a 21. század meddő asszonyai
Már a cím megakasztott. Szégyen? A meddőség? Egy állapot, amiről az ember nem tehet, amit nem maga választott, ami hatalmas fájdalmat okoz neki? Mégis, kinek jutna eszébe ekkora képtelenség, ki hangoztatna ilyet, ki lenne képes így bántani egy másik embert?
Én. Mi. Mindannyian.
Nem szándékosan, persze. Nem kimondva. Csak a jajdeszépnagycsaládok magasztalásával. Csak a milyenfiatalésmárisanyukák dicsérgetésével. Csak a hős kezében a nyilakkal (Zsolt. 127).
„Önmagam erejéből képtelen lettem volna nyilvánosság elé állni és beszélni a meddőség küzdelmeiről és szégyenéről. Szükségem volt azokra az évekre, amikor végigjártam a felismerés, a reménykedés és a csalódás útját, miközben Isten formált engem, megerősített és bátorságot adott. Bátorságot, hogy leírjam a legmélyebb érzéseimet és mindazt, amit megértettem a Biblia meddő asszonyainak történetéből.”
Mélyen érintenek ezek a sorok. Fájdalmas és megszégyenítő ezt a bevezetőt olvasni. Ez a tükör, ami olyan keresztény közösséget mutat, amiben erő és bátorság kell ahhoz, hogy az alapjaiban is rettenetesen nehéz terhet, amiről nem tehet senki, fel merje vállalni egy nő. Lábánné Hollai Katalin megtöri a csendet a könyvével. Ebben a lépésben hatalmas hit, hatalmas szeretet, hatalmas reménység mutatkozik meg, ahogy a például állított Bibliai nők életében is. Hiánypótló ez a bizonyságtétel.
Már nem sok van nekem sem hátra és pár hónap múlva be fogok lépni a második negyvenembe. Ami biztos, hogy izgalmakat és váratlan szépségeket fog tartogatni, de ami igaz, az igaz: az első negyven volt a felszálló ág. A második negyven a megnyugvós, megpihenős, a „futottak még” kategória, egy kis kapuzárási pánikkal, pár felejthetetlen kivizsgálási élménnyel és még ki tudja, mivel. Így élünk. Az első negyven a fontosabb.
Érdekes módon, ha megnézem az egyházi liturgikus év beosztását, akkor van egy kétszer negyven napos időszak, aminek valahogy – hasonlóan az életkorfelfogásunkhoz – csak az első negyven napját vesszük komolyan. Negyven napig böjtölünk, behúzódunk, lemondunk, megtagadunk, bűnt bánunk, aztán jön a Húsvét és vége is az ünnepek sorának. Le lehet ereszteni, a lényeg megtörtént. Az Áldozócsütörtök és a Pünkösd is, hasonlóan az élet második feléhez, a már emlegetett futottak még kategóriába tartoznak.
Pedig a Húsvét után következő negyven nap talán még nagyobb odaszánást és lemondást követel tőlünk, mint a feltámadás ünnepét megelőző időszak.
Tudom, hogy ez a mostani időszak sok mindenkinek a csendről, a befelé fordulásról, az otthonmaradásról szólt, de én pont ezért tartom fontosnak, hogy még inkább hangsúlyozzuk: az a csend, nem ez a csend. Nagyszombat csendje valami egészen másról szól, nem pusztán gyász és temetés, hanem annál sokkal több.
Egy óegyházi beszéd ezt írja erről a csendről:
„Nagy a csend a földön, immár nagy a csend és nyugalom, nagy a csend, mert alszik a mindenség Királya! A föld megrettent és elnyugodott, mert az Isten a testben álomra szenderült, és az idők kezdete óta elszenderülteket feltámasztotta. Isten a testben meghalt, és az alvilág megremegett.”
Csend van Nagyszombaton, elülnek a nagypénteki zajok, már nem csúfolódnak a tömegek, már nem kiabálják hangosan Barabás nevét, s nem üvöltik Krisztusra, hogy „Feszítsd meg!”. A tanítványok már nem szörnyülködnek, nem kardoskodnak, nem tagadnak, valahol csöndesen meghúzzák magukat. Csend van, olyan csend, amilyen még nem volt a világtörténelemben, és soha többet nem is lesz, hiszen Isten nem hal meg mindennap, s nem is támad fel a halálból, csak egyszer, akkor ott, abban a pillanatban.
2020. március közepén Magyarországot is elérte a koronavírus. Ennek kapcsán szeretném körbejárni, hogy az eddigi világjárványok idején az emberek hogyan viszonyultak a valláshoz, hogyan érintette meg őket a hit és mit tud tenni ma az egyház.
Az első és legnagyobb, 1347–53 között dúló pestisjárvány rengeteg áldozatot szedett, körülbelül megfelezte Európa lakosságát. A 18. században dúló pestisjárványra ma a Szentháromság szobor emlékeztet a Mátyás templomnál.
A fekete himlő félmillió emberéletet követelt, hatékony védőoltásoknak köszönhetően ez az egyetlen ragályos betegség, amelyet sikerült eltörölni a Föld színéről, hála Istennek.
Az 1831-es első nagy kolerajárvány is arra tanította az embereket, hogy az élet, a létezés túlságosan gazdag és kiismerhetetlen ahhoz, hogy higgyünk az általános szabályok, az egyértelműen érvényes életvezetési elvek létében. Kiválóan tanúskodik erről Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című műve is.
A világ összes kontinensén végigsöprő világjárvány (pandémia) csak egy volt a történelem során. Az I. világháborúban katonák által Amerikából behurcolt influenzatípus - a spanyolnátha - a modern korban, 1918-1919 között a Föld teljes lakosságának mintegy öt százalékát ölte meg.
De a lepra, a vérhas is tizedelte az emberiséget.
Újkori betegségek közül is csak párat elég felsorolni, amitől az emberiség rettegett és nehezen lehetett leküzdeni: malária, ebola, TBC, tífusz, diftéria.
A higiénia javulása, a hatékony technikai eszközök és az emberek gondosabb hozzáállása is hozzájárult a nagy történelmi járványok eltűnéséhez, legalábbis radikális mérséklődéséhez.
A társadalomban isteni csapásnak tekintették a ragályokat, úgy hitték, ez a büntetésük. A hagyományos hiedelemrendszerben gonosz erőknek tulajdonították a betegségeket.
Mindig, amikor próbálom felidézni a legmarkánsabb Nagypéntek ábrázolást – nem mintha önmagában nem lenne megrázó a szenvedő és magára hagyott Krisztus látványa – akkor nem a szabvány képek jutnak eszembe. Munkácsi Golgotája már-már szép, hiába festi a művész komorra az égalját, de mégis inkább álmélkodunk, mintsem szörnyülködünk. Mel Gibson Passiója, mire elvezet minket a kereszthalálig, már annyi vért láttunk, hogy tompaságunk nem engedi át a haldokló Messiás tragédiáját, a lator szemét kikapó holló pedig idegesítőbb, mint a farizeusok és a csőcselék mögött bullet time-ban osonó fiatal Palpatin. A sablon olasz filmek megint csak a kedves Jézus kedves halálát hozzák, egy-egy árnyék, a kalapács kontúrja, a fán csordulásnak induló vérerecske nem üti át az ingerküszöbömet.
Ha Passió, és fájdalom és őrület, akkor nekem a mai napig egyetlenegy kép villan be, Willem Dafoe véráztatta, töviskoronás arca, és a vonagló, félig mosolyra torzuló, fájdalommal és örömmel világba kiáltott „Elvégeztetett” utolsó szava. Tudom, hogy keresztyén körökben az amúgy is öreg és sokat próbált biztosítékokat ez a film többször is kiverte, de nekem akkor is ez az a villanás, ami minden nagypénteken elém kerül. Legyünk őszinték, Willem Dafoe túl csúnya Jézusnak, Harvey Keitel túl szép Júdásnak, Martin Scorsese pedig a maximumot hozta ki Nikos Kazantzakis könyvéből. Aki nem hiszi – szó szerint – nézzen utána.
Nagypéntek tragédiája pontosan olyan, mint az emlegetett „Elvégeztetett” kiáltás. Nem sok romantikája van a kifejezésnek, római börtönökben a bebörtönzött cellájára volt kifüggesztve az a vádirat, amiben le volt írva, hogy mi volt a vétek, mit követett el és mi a büntetése. Amikor valaki letöltötte az idejét, amikor megbűnhődött, akkor erre a vádiratra keresztbe nagy betűkkel ezt írták rá: elvégeztetett. Így aztán szabadulása után, ha valaki megkérdezte, hogy miért nincs börtönben, csak megmutatta az írást, így nem lehetett még egyszer lecsukni, hiszen letöltötte az idejét.
A Gecsemáné kert különleges helyszín, nemcsak az evangélium történetszövése szempontjából, hanem nekünk, mai olvasó és gondolkodó embereknek is érdekes történések háttere lehet. A nagyböjt utolsó napjaiban, s ki tudja, még milyen nehézségekkel terhelt időszak előtt talán segítség nekünk, keresztyéneknek közelebbről is megvizsgálni Jézus utolsó félig még szabadon töltött estéjét.
Csend, imádság, elvonulás azokkal, akikkel élete utolsó három évét együtt töltötte. Akiknek titkokat súgott oda, akiknek igazságot jelentett ki, akik erőt és felhatalmazást kaptak. Akik alszanak, majd elszélednek, akiknek legalább olyan mellbevágó a kijelentés, mint a hátrahőkölő és hanyatt eső katonáknak. A názáreti Jézus az Én vagyok, a Vagyok, ugyanaz a hang és erő, ugyanaz az Isten, aki szólt Mózesnek a csipkebokorból. Kit kerestek? Jézust? Jézus, az Én vagyok.
Talán mindig is tudtam, mégis olyan hihetetlen erővel hat rám: Isten testté létele egy újabb szakaszba érkezik, s aki a legnagyobb csodákra volt képes, most el kell szenvedje a legnagyobb gyalázatot. Hogyan reagálok? Hogyan viszonyulok? Hiszen az mutatja meg, mennyit fogtam fel ebből az egészből, ahogyan a történetet önmagamban tovább szövöm.
Szerintem nem lep meg, ha azt mondom, nem így terveztem a nagyhetet. Az eredeti tervek szerint két nap múlva már egy vidéki szerzetesi kolostorban lennék, hogy a közösségemmel együtt élhessem át a húsvéthoz vezető eseményeket. Azért is furcsa ez most, mert az elmúlt két évben ilyenkor ott voltam. Teljesebben, mélyebben éltem meg a nagyhét történéseit, mint előtte. Egyértelmű volt, hogy idén is ugyanígy lesz, el sem tudtam máshogyan képzelni a húsvéti készületet.
Aztán fordult egyet a világ és én egy bezárt kollégium üres kápolnájában találtam magam nagyhétfőn. Nem volt másom, csak egy archív felvételem egy évekkel ezelőtti közösségi vesperásról, egy elnyűtt köz-Biblia a padból (amit azért oda tudtam helyezni az oltárra, mint ahogy a közösségemben szokás) és az emlékfoszlányok az elmúlt évekből, hogy hogyan is zajlik egy közösségi vesperás. De hát ez nem annyira egyszerű ugye, sokan állítják, hogy a Hiszekegyet sem tudják egyedül végigmondani, csak akkor, ha viszi őket a templomban körülöttük állók lendülete.
Mindössze 25 perces volt a zsolozsma. Én pedig végre-valahára elengedtem azt az utolsó félelmemet, hogy idén már sehogysem lesz ez a nagyhét meg a húsvét. Mert nem úgy lesz, ahogyan én akarom. Meg ahogy szokott lenni. És ha kiszökünk a kereteinkből, hogy talál meg bennünket a Jóisten? – Nem, ezeket nem mondtam így ki. Mégis ezek szerint éltem az utóbbi hetekben. És bele sem gondoltam, hogy Isten pontosan tudja, hogy nem a kereteken belül kell keresnie minket. Sőt, Ő sem a keretek között található meg.
Karanténkoncert a Szent Efrémmel. Művészet, zene bárhol, bármikor! Egy kis kultúra a bezártság idején is. Hallgassátok szeretettel, mi is így teszünk.
Mielőtt hozzáfogsz az olvasáshoz, ajánljuk figyelembe a sorozat első és második részét. Így kaphatsz egy teljesebb képet a témában.
Egy szakorvos véleménye
Ha valaki abortuszra akar jelentkezni, mi a menete a folyamatnak?
Ha valaki észleli a terhesség tüneteit, késik a menses, akkor a nőgyógyásznál kell jelentkezni. Megtörténik a terhességmegállapítás és akkor jelezhet, hogy nem kívánja megtartani. Mi adunk neki egy nyomtatványt, amit kitöltünk. Ebben az van, hogy hány hetes terhesség és hogy hova forduljon. Ezután jelentkezik 2 alkalommal a családvédelmi szolgálatnál. Először, hogy jelezze, nem kívánja kihordani a magzatot és utána pár nappal visszahívják, hogy megerősítse ezt. Azután pedig jön vissza a nőgyógyászatra és adunk időpontot a megszakításra.
Ajánlanak ilyenkor az anyának egyéb lehetőséget? (pl. örökbeadás)
Az, hogy örökbe adja vagy sem, az ő döntése. A lehetőségeket nagyrészt a családvédelmi szolgálat kínálja fel.
Beavatkozás után mennyi ideig követik figyelemmel a nő testi-lelki egészségét?
Utánkövetésre sokszor nincs lehetőség, mivel egynapos beavatkozás és jönnek-mennek. Az elrendelt kontrollra gyakran nem jönnek vissza. Aki visszajön, csak őket tudjuk követni.
A #kávészünet következő vendége Harcsa Veronika énekesnő. A járvány kitörése előtti szélcsendben megengedtünk magunknak egy tartalmas kávészünetet. Hadd éljünk ezzel a képzavarral: Ülj ide hozzánk – és maradj otthon.
Major Péter: Tudod, vannak ezek a generációs traumák, mint pl. Antall József halála és hogy megszakad a Walt Disney, vagy 9/11, amikor nem hiszel a szemednek. Amikor megáll a levegő és mindenki emlékszik, mi történt. Nálad mik voltak ezek?
Harcsa Veronika: Igen, emlékszem Antall József halálára és 9/11-re, a 2008-2009-es válságra is. Sőt, még Zámbó Jimmy halálára is emlékszem, hogy egyik reggel tudtam meg a HÉV-en. De igazából nehéz ehhez bármit hozzátenni. Más dolog jut erről eszembe.
M.P.: Mesélj!
H.V.: Nem olyan rég beszélgettem valakivel arról, hogy a mi generációnknak egy közös élmény, hogy ahogy nőttünk fel, egyre nőtt és nőtt a világ. Nem csak szubjektíven, hanem egyébként is. Tehát nem csak mi értettünk egyre többet, hanem egyre több termék volt elérhető, s ezzel párhuzamosan a mobilitás is egyre nőtt. Gyerekkorunkban mi még nem nagyon utaztunk sehova, maximum mikrohullámú sütőért Ausztriába… (nevet) Akkor még nem volt az élet része, hogy mindenki utazgat. Ahogy fölcseperedtünk, egyre nyílt ez is. Egy néptánc csoporttal voltam először külföldön. Aztán bejöttek a fapados légitársaságok és elérhetővé vált, hogy a húgommal kimentünk a hétvégére Rómába, ha ünnep volt. A munkám miatt is rengeteg olyan impresszió ért külföldön, ami sokat adott a személyiségfejlődésemhez.
Április 2-a az Autizmus Világnapja. Ennek apropóján hívjuk fel a figyelmeteket a Nem Adom Fel Alapítvány egyedülálló kezdeményezésére.
A Nem Adom Fel Alapítvány Léleköntő programja különleges, nem mindennapi kezdeményezésbe fogott a karantén idejére. Szeretnék, hogy azok a családok, akik autizmussal élő gyermeket nevelnek, ne érezzék azt, hogy egyedül maradtak.
Erre alapozva hozták létre a Meghallgatlak szolgáltatásukat is, amelyet március 23-án indítottak útjára. Célja az olyan szülők segítése, akik nehézséget élnek meg a jelenlegi helyzetben az otthon lévő gyermekeikkel, és tanácsot szeretnének kérni. Szakemberek és önkéntesek várják a nehézségekkel küzdők telefonhívásait, illetve szívesen válaszolnak a Léleköntő program Facebook-oldalán üzenetben feltett kérdésekre is.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics