„Isten megáldotta őket, így szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.” (Ter 1,28) „Utódaid által nyer áldást a föld minden népe.” (Ter 22,18)
A Bibliából jól ismert idézetek: az első áldás az emberpárnak szól, amivel a különleges hivatásukat igyekszik szemléltetni, a második az Ábrahámnak tett ígéretről szól, a szövetségkötés szimbóluma is. Ábrahám által a föld minden nemzetsége áldást nyer, csak hinnie és bíznia kell Istenben.
Mára mégis égető kérdéssé vált a népességfogyás Magyarországon. Ebből kifolyólag egyedülálló könyv született a népességfogyás megállításáról.
A Gyermek- és Családbarát Magyarországért Alkotó Műhelyben készült tanulmánygyűjtemény innovatív módszertannal, új megközelítésben vizsgálja a demográfiai válság okait, a várható következményeket és a megoldáshoz vezető utakat. November és december folyamán nyolc helyszínen tartottak és tartanak könyvbemutató konferenciát, hogy minél szélesebb rétegekhez eljusson a Jövőnk a gyermek című könyv.
Több, mint kétszáz önkéntes szakértő dolgozott három éven át a társadalmi probléma megoldásán, minden eddigi megközelítést átfogó rendszerbe ágyazva.
Kedd reggel arra ébredtünk, hogy Gera Marina megnyerte a Nemzetközi Emmy-díjat az Örök tél c. film főszerepében nyújtott alakításáért. Az Emmy történetében az idei az első alkalom, hogy magyar alkotást egyáltalán jelöltek a díjra, így tehát a színésznő történelmet írt.
Gera Marinával a 777blog korábban interjút készített, amit ezen a linken olvashattok el.
Az alábbi linkre kattintva pedig elérhető a teljes film!
Kinek az érdeme, ha egy ember egyetemet végez, több nyelven beszél, jól fizető állása van, egészséges? Kinek a hibája, ha egy másik bűntettet követ el, szegénységben él, szenvedélybeteg? Mindenki a maga sorsának kovácsa, és a saját levesét eszi?
Jó azt hinni, hogy a világ igazságos, hogy rossz dolgok csak rossz emberekkel történnek. Jó ezt hinni, mert biztonságérzetet ad, hogy mindez minket biztosan el fog kerülni. Jó ezt hinni, és borzasztóan nehéz szembesülni a ténnyel, hogy nagyon nem így van.
Megnéztem a Joker c. filmet, mely történeti szempontból azt muttaja be, ahogyan Arthur Fleckből (a film főszereplője), egy sérült lelkű, csendes kis emberből tömeggyilkos válik. A sok-sok kavargó gondolat közt, amit hagyott bennem, újra és újra felbukkant egy kép. Két fiatal nő ül egymással szemben, egyidősek, álmodozók, könyvszeretők, pszichológiáról beszélgetnek. Az egyikük ölében a kisfia. Anyaotthonban lakik. A másikon jelvényes póló. Az otthonban dolgozik. Az egyikük nem fejezte be a nyolc osztályt, a másikuk egyetemre jár, az egyikük árva, a másiknak szerető családja van, az egyiket bántalmazták, a másik biztonságban és szeretetben él… folytassam még?
„Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 7)
Az egyik lány én vagyok. Ez a találkozás akkor olyan volt, mint a Mátrix piros pirulája, ami után már nem tudtam nem látni, mennyire nem rajtam múlik a helyzetem és mindaz, amim van. Nem érdemeltem ki, hogy egészséges testbe szülessek, szerető családba, jó anyagi körülmények közé. Nem érdemeltem ki, hogy tanulhassak, hogy ne kelljen dolgoznom már gyerekkoromtól, hogy mindig legyen étel az asztalon. Nem érdemeltem ki semmit. Az a lány sem érdemelte ki, hogy bántalmazó párja legyen, hogy elveszítse a szüleit, hogy nélkülözésben éljen. Arthur Fleck sem érdemelte ki, hogy mentálisan beteg legyen, hogy ennyi bántáson menjen keresztül egész életében.
„Bárcsak én is eljöhettem volna egy ilyen rendezvényre középiskolás koromban!” – ez a gondolat fogalmazódik meg bennem amikor belépek a HubHub épületébe és feldolgozom az első benyomásaimat a gördülékenyen megszervezett eseményről.
A légkör barátságos, az előadások tematikája aktuális, a meghívottak emberiek. Vagy 60+ szakterület valóságos és megközelíthető képviselői mesélnek el bármit, amire csak kíváncsi vagy a munkájukkal kapcsolatban.
Nem kis érdeklődést vált ki belőlem a meghívott előadók köre, többek között Zacher Gábor, Kemény Dénes, de sokan mások is, akik esetleg kevésbé ismertek, de mégis dereng valami valahonnan velük kapcsolatban… – az előadók listáját és teljes programot itt találjátok, illetve hamarosan vissza tudjátok nézni a beszélgetések felvételeit, ehhez kövessétek a Konnekt Egyesület YouTube-csatornáját!
Szó volt többek között a családi mintákról, a különböző lehetőségekről érettségi után, a problémamegoldásról, önmenedzselésről, vállalkozás indításról, illetve a közösségi média veszélyeiről és rejtett, esetleg kihasználatlan forrásairól.
„Mikor találsz valamit, ami annyira leköt, hogy nap mint nap akár ingyen is csinálnád, akkor célegyenesben vagy. Ha találsz valakit, aki hajlandó érte megfizetni is, akkor megvan a hivatásod.” (Nick Vujicic)
„Bárcsak én is eljöhettem volna anno...”
- Várj csak! - mondom magamnak - Most itt vagy, talán tíz évvel később, de semmiképp sem későn!
Tudjátok, én igazán nagyra tartom a 2012-ben megjelent Kényszerleszállás című filmet. Nem csak a kiváló sztori miatt, hanem mert a filmalkotás nívóját Denzel Washintgon kiváló játéka is emeli. Elfogult vagyok, ez van.
De térjünk vissza cseppet a színész iránt táplált elfogultságból a film történetére. Miért is tartom én ennyire kiválóan remek sztorinak ezt? A filmben Whip Whitaker kapitány (a Washington által alakított karakter) egy elvált, alkoholista pilóta, aki a kicsit sem laza munkabeosztása miatt talán már ki is égett. Ami biztos, hogy Whip a történetünk szerint már változatos narkotikumokat is használ annak érdekében, hogy az általa választott, vagy épp nem választott életvitelt képes legyen (túl)élni. Átlagos... Szóval filmünk elején láthatunk egy remek képet a ma emberéről, akit szinte már-már természetesen kényszerítenek bele különböző módokon abba a túlhajszolt és embertelen életvitelbe, melyet Whip karaktere gyönyörűen mintáz.
Szóval itt van az alkoholista, kokainista pilótánk, aki egy lazára vett éjszaka után munkába indul, feszáll az általa vezetett belföldi járattal, miközben elképesztően hanyag eleganciával és lazasággal bedob két vodkát felszállás előtt. Majd a gép – húsz perc felhőtlen repülés után – műszaki hiba miatt hirtelen zuhanni kezd. Whip kapitány bódulatából ébredve azonban egy elképesztően NEM hétköznapi húzással mégis megmenti a gépen utazó utasok és legénység életét.
S persze, hogyan is folytatódik tovább a történet. A hatóságok kivizsgálják az esetet, rájönnek, hogy a kapitány ivott és kábítószert fogyasztott, a szakszervezet pedig megpróbálja menteni a komoly belső küzdelmeket átélő pilótát, aki, ha tetszik, ha nem, részegen is megmentett egy repülőgépnyi embert. Na, akkor miért ennyire eszméletlenkirály ez a sztori szerintem?
A város szívében van egy kedves zug, egy hangulatos kis tér közelében. A főútról alig látszik, ám aki hallott már róla, könnyen megtalálja. Te hallottál róla?
A Shalom Közösség 2018-ban nyitotta meg kávézóját a Horváth Mihály téren. A kávézót HungaRio névre keresztelték, ami nem a véletlen műve (inkább a Szentléleké), hiszen a Riói ifjúsági világtalálkozó alatt Magyarország is csatlakozott az eseményekhez. Ez volt a HungaRio, amin a Shalom Közösség is aktívan részt vett. Talán többen emlékeznek még a fergeteges brazil táncokra.
Hát innen a név.
De honnan ez az illat?
2019-ben a kávézó új arculatot kapott, júliustól végre igazi brazil kávét és brazil ételeket találhatnak az étlapon az ide betérő vendégek.
Igazi különlegesség a Reménység Kávéja. Ezt a kávét kábítószerfüggő és alkoholproblémákkal küzdő fiatalok állítják elő és csomagolják. Azon túl, hogy a fiatalok a munkafolyamattal és a rendszeres imával megszabadulnak függőségüktől, a bevételük képzi a pénzügyi alapot az új életük elkezdéséhez. Az ízletes kávé és a finom ételek mellett azonban van még valami, amivel ez a kávézó többet ad, mint az átlagos budapesti kávézók.
Mert a HungaRio evangelizál.
Két sör között gondoltam, beülünk egy szórakoztató darabra, ahol jó a zene, rendben van a visual és nem tart órákig. Így haverokkal elmentünk a Duda Éva társulat Wonderland darabjának premierjére a Trafóba.
Nos, hol is kezdjem, a Duda Éva társulat most 10 éves. A kortárs tánc egyik legjobbja hazánkban… bla bla… Keress rá neten, ha többet szeretnél róluk tudni. Ez most egy első impresszióból született, átgondolatlan írás, ne várj pontos bemutatást!
A lényeg, ha a kortárs táncról értelmetlen vonaglás jut eszedbe, akkor azt felejtsd el. Ez egy nagy, szépen kivitelezett, fejezetekre bontott, érthető performansz. Apropó performansz, ha félsz hogy nem vagy egy teoretikus bölcsész típus, hanem Avengersen szocializálódott a lelked, ne félj! Neked való dolog lesz. Rövid fejezetekre bontott, marketing szakszóval „falatka” technikával összeállított darabról van szó. És nem kell hozzá könyvtárakban pácolt, óriási műveltség, nekem sincs. Egy agrármérnök vagyok, aki azt tudja, hogy a kapás sortáv 72,5 cm és nem azt, hogy fouetté en tournant-ból melyik darabban forognak 32-t.
Nick Vujicic neve mára már olyanok számára is közismert, akik nem feltétlenül mozognak keresztény körökben, vagy akár egyáltalán nem hívők. Nick 1982-ben ezidáig ismeretlen okból végtagok nélkül született. Habár a Szerbiából Ausztráliába vándorolt szülők fizikálisan, érzelmileg és szellemileg is a lehető legnagyobb támogatást nyújtották számára, hogy boldog és teljes életet éljen, ő fiatal felnőtt koráig nem volt képes elfogadni az állapotát.
A gyakori csúfolódás és a magatehetetlen, kiszolgáltatott állapot hatására depresszió alakult ki nála, amely öngyilkossági kísérletben érte el a mélypontját. Mígnem egy alkalommal Isten elmondta neki, hogy az evangéliumokból ismert vak ember történetéhez hasonlóan az ő sérülésein és a fogyatékosságán keresztül szeretné másoknak is megmutatni az Ő dicsőségét. Ettől kezdve Nick egyre erősebb hívást érzett arra, hogy életét az evangelizációnak szentelje. Ezzel el is kezdődött a ma már világméretűvé nőtt Life Without Limbs nevű szervezet munkássága, melynek keretében a Nem Adom Fel és az Ez Az a Nap megbízásából 2019. október 25-én Budapestre látogatott, hogy megtöltse a teljes Puskás Ferenc Stadiont.
Az est a nagyközönség számára 19 órától kezdődött, azonban néhány szerencsés kiválasztott ezt megelőzően részt vehetett egy harminc perces zártkörű eseményen, melynek keretében Nick olyan személyes gondolatait osztotta meg, melyeket a nagyobb közönség előtt nem szokott. A találkozóra pontban 18:15-kor érkezett és láthatóan elcsigázott és a végletekig kimerült volt, mivel az időzónák közti átállás miatt csak négy órát tudott aludni.
Lelkesedéssel mesélt a mostani turnéjáról, a sok megtérőről, akikkel útja során találkozott, illetve az utóbbi hetekben folytatott sikeres megbeszélésekről különböző államfőkkel. Kérte, hogy kitartóan imádkozzunk azért, hogy a szabad vallásgyakorlás továbbra is érvényben maradjon Magyarországon, és életbe léphessen olyan országokban is, ahol ez ma még nem lehetséges. Arra a kérdésre pedig, hogy ennyi év után mi motiválja őt abban, hogy újra és újra útra keljen, hogy mások előtt beszédeket tartson, így felelt: „Tudom, és te is tudd, aki ma azon gondolkodsz, hogy megtedd-e az első lépést, hogy az az ember, aki hallja a beszéded, látja a hited és ennek hatására megtér, egy napon ott fog állni melletted a Mennyben, és akkor azt gondolod majd magadban: köszönöm Uram, hogy segíthettem megmenteni őt”.
A sok évszázados egyháztörténet számtalan szenttel ajándékozott meg bennünket. Különösen a középkor volt ebben a vonatkozásban nagyon termékeny, mert lelkesedésében mindent összegyűjtött, ami a szentekkel kapcsolatosan még ismert vagy fellelhető volt.
A régi templomok számtalan falfestménye, festők és szobrászok megannyi műve tanúskodik az Egyház szentjeiről, azokról az emberekről, akik Jézus hegyi beszédét, a nyolc boldogságot megtapasztalták és élték.
Három kérdés merülhet fel bennünk a szentekkel kapcsolatban:
1. Csak az a szent, ami régi?
2. Hogyan válhat szentté valaki?
3. Milyen egy szent?
Csak az a szent, ami régi?
Vajon hogyan lehetne/kellene ma egy színdarabban vagy filmben megjeleníteni egy szentet? Ha szokványos módon hosszú ruhában, visszafogott mozdulatokkal, imára kulcsolt kezekkel ábrázolnánk, az egy karikatúra lenne. Hiszen azok, akiket ma szentként tartunk számon, az életük során a legtöbbször nem úgy viselkedtek, mintha keresztény hívők lennének. Sőt, éppen ellenkezőleg: sokszor volt olyan életpályájuk, amit harcok és vereségek árnyékoltak be, és a kortársak teljes értetlensége, megvetése, lenézése. A szent nem csak a régi. Minden kornak megvannak a szentjei. Az a szent, aki Krisztust követi mindenek árán.
Étkezőasztalnál ülök, velem szemben fiatal lány, krumplipürét eszik üresen, kenyérrel. Közöttünk rongyos éneklapok, körülöttünk hangos beszélgetés és nevetés, bizalom és természetesség. Bennem döbbent csodálat.
Fél órával ezelőtt a javítóintézet kapuja előtt álltam, és éppen mentálisan veregettem a saját vállam, amiért ilyen előítéletmentesen érkeztem a látogatásra. Azt hittem, elképzelésem sincs a rám váró tapasztalatokról, egészen addig, amíg be nem léptem, és fel nem tört bennem a megdöbbenés, hogy erre nem számítottam. Hihettem akármit, igenis volt elképzelésem. Vártam valamit – önvédelmet, elhúzódást, kemény páncélt a lelkek körül… érthető lett volna, ha a lányok el akarják rejteni a sebeiket. Ami fogadott, az viszont egyáltalán nem volt érthető, szembement minden tapasztalatommal, pszichológushallgató énem nagy okossága napokig azt sem látta, merre van előre, úgy megzavarodott.
A hétfő éjfélkor életbe lépett észak-írországi abortusztörvény értelmében a magzatot a 28. hétig, két hónappal a születése előttig abortálhatják. A közösségi médiában tiltakozásként sokan feketére változtatták a profilképüket. Ezek a tények, amiket híroldalakon olvashatunk. De mit jelent ez számunkra személyesen?
A fent említett események előtt, múlt héten beszélt Édesanyám idős nőkről az ismerősi köréből, akik az életükről meséltek. Visszatérő elemként említették az abortuszokat, amiket idős korukra megbántak. De nem az erről szóló mondatok ragadtak meg legjobban, hanem ezek: „Előtte nekem senki sem mondta! Miért nem mondta senki?”
Számomra a legnagyobb kérdés, hogy hogyan juthattunk el ilyen mértékű tagadásig. Izajás könyvében az egyik Babilon elleni jövendölésben ezt mondja az Úr: „Mozgósítom ellenük a médeket, akiket nem érdekel az ezüst, sem aranyra nem áhítoznak, de szétzúzzák még a fiúcskákat is, s a kislányokat is éppúgy kiirtják. Nem irgalmaznak a méh gyümölcsének, s a szemükben nem látszik részvét a gyermekek iránt.” (Iz 13,17-18) Ezt büntetésként, szörnyűségként jövendölték a bűnös birodalom ellen. Mi pedig saját gyermekeinkkel tesszük ugyanezt.
Hogyan hagyhattuk, hogy a Sátán akkora hazugságba taszítson anyákat, hogy megtagadják a méhükben érezhetően mozgó gyermek nemcsak szeretetét, de emberi mivoltát is? Hogyan hagyhattuk, hogy apák elforduljanak a saját gyermeküktől? Hiszen ha az emberélet kioltása gyilkosság és bűn, de a magzaté nem az, akkor a magzat nem számít embernek.
Egy újabb okoskütyü került piacra. Ha a cikk végére érsz, talán te is nélkülözhetetlennek fogod érezni.
Az új okoskarkötőt ezúttal a Vatikán fejlesztette és dobta piacra, hogy a fiatalokat a saját „nyelvükön” szólítsa meg. A szemfülesek a címből már kitalálhatták, nem akármilyen formatervezésű eszközről van szó: az okoskarkötő teljesen olyan, mint egy rózsafüzér.
Az elegáns karkötőt 10 gyöngyszem alkotja, melyek hematitból és achátból készültek, számlap helyett pedig egy kereszt díszíti az okosrózsafüzért. A keresztben érzékelők rejtőznek, amelyek mérik a pulzusod, a lépésszámod és az elégetett kalóriát, és jeleznek, ha nem imádkozol eleget.
Merthogy a rózsafüzérhez tartozik egy mobilapplikáció is, ami már elérhető iOs és Android telefonokra. Az applikáció olasz, spanyol vagy angol nyelven tölthető le, és tartalmazza a napi olvasmányokat, elmélkedést, bibliaértelmezéseket, imádságokat – köztük természetesen a rózsafüzért is – és számolja, hogy mennyit imádkozol.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics