Sokan kérdezik tőlem, hogy mi olyan különleges az El Camino-ban. Tökéletes választ én sem tudok adni – noha már némi következtetést levontam a magam három caminójával –, mert azt gondolom, hogy erre a kérdésre mindenkinek saját magának kell megtalálnia a választ.
A Camino nem csak térbeli, hanem egyfajta időutazás is szerintem. És akkor még nem is említettem a lelki-mentális utazást, amit egy ilyen zarándoklat alatt átél az ember.
Van benne egy jó adag kihívás, ami az emberek erejét, kitartását teszi próbára – nem csak testi értelemben. Ugyanaz az egészséges teljesítményvágy hajtja a zarándokot is, mint a sportolókat: a célba érés vágya. Ugyanakkor ez mégsem verseny. Mégis sokszor hajt minket előre a gondolat, hogy van egy konkrét célunk, egy város, ahova meg akarunk érkezni. Viszont vigyázni kell ezekkel a vágyakkal. Helyén kell tudni kezelni, hogy ne akarjunk mindenáron eljutni oda, hiszen ez is olyan, akár az élet: nem biztos, hogy amit mi kigondolunk magunknak, az a legjobb nekünk. Nem szabad, hogy csalódásként éljük meg, ha valami okból kifolyólag nem sikerül elérnünk a kitűzött célt: meg fogjuk érteni, hogy miért kellett úgy történnie mindennek, ahogyan történt. Ezen kívül a zarándoklat természetesen lelki utazás is; a valódi cél, amelyet el szeretnénk érni, talán nem is az út végén vár minket.
Élő történelem. A múlt emberének ösvényein – vagy éppen kereskedelmi útjain – taposva közelebb kerülhetünk elődeinkhez és megismerhetjük, hogy miként látták a világot, hogyan élték mindennapjaikat. A hatalmas katedrálisok kövei, vagy az elhagyatott kápolnák az erdő közepén, a mohás, fallal körbekerített erdők és mezők mesélnek az elmúlt korokról, mi pedig csillogó szemmel kapkodhatjuk a fejünket a természet által visszahódított, vagy épp a modern kor emberének nyüzsgő városai által körbeölelt építmények között.
Ismered Istent? Hogyan ismerted meg? Honnan tudod, hogy helyesen ismered Őt? Keresztény családból jövök, így valahogy sosem fogott meg igazán az a jézusi kérdés, hogy kinek tartom én Őt. Mindig is evidens volt, hogy a Megváltómnak, Teremtőmnek tartom, a végtelen szeretet forrásának. De mit jelent ez valójában? Sosem gondoltam bele.
Az én Istenem sokszor sokkal inkább hasonlított egy zsarnokhoz, aki fent ül a trónján, és tüzes ostorral próbál a jó úton tartani. Aki haragszik, ha egy ideig nem jelentkezem, és aki örömét leli abban, ahogy a bűneim következményei alatt görnyedek, s közben azt gondolja: tessék, edd meg, amit főztél! Aki azért engedi meg, hogy a fejem után menjek, hogy aztán azt mondhassa: na majd most ebből megtanulod a leckét! Aki direkt nem akadályoz meg, hogy rossz döntést hozzak, hogy majd a fejemre olvashassa: nézd, itt sem kérted ki a véleményem, viseld döntésed következményét!
Milyen jó, hogy az általam kreált „istennek” semmi köze a valódi Istenhez! A fent említett magatartás sokkal inkább egy kegyetlen főnököt ír le, nem pedig egy jóságos, irgalmas Atyát, aki levágatja a hizlalt borjút a hazatérő tékozló fia számára. Akinek nagyobb az öröme egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon (vö. Lk 15). Aki, ha egy ideig nem jelentkezem, örömmel vár, nem szemrehányással. Aki, ha a jóindulatú noszogatás ellenére is rossz döntést hozok, kihozza belőle a számomra legjobb megoldást, anélkül, hogy a szabad akaratom sértené.
A legsötétebb pillanatokban nehezemre esik megtöltenem tartalommal az irgalmas Isten képét. Olykor küzdenem kell saját magammal, hogy észben tudjam tartani: Isten nem kicsinyes, nem bosszúálló, nem kegyetlen, nem türelmetlen, mint olykor én vagyok saját magammal és embertársaimmal szemben. Valahányszor Isten büntetésétől, bosszújától rettegek, a vádló Sátánt hagyom betörni a gondolataimba, aki örömét leli a fölösleges önsanyargatásban (Figyelem! A fölösleges önsanyargatás nem összekeverendő adott esetben a jogos bűntudattal). Ő az, aki sulykolja, hogy nem vagyunk elég jók, nem vagyunk képesek, nem vagyunk érdemesek. Isten nem így gondolkodik rólunk. Mert mit mond az Úr? „De ha ez [hogy az Úr választottai vagyunk] kegyelem alapján történt, akkor nem tettek fejében, különben a kegyelem már nem volna kegyelem.” (Róm 11,6)
Ma egy tizenhét éves, kedves, csinos, fekete lányka nagyon megtisztelt. Mesélt nekem az életéről. Betekintést engedett az életébe. Mesélt nekem arról, mikor 14 évesen egy félresikerült döntése kapcsán prostituáltnak állt. Majd ebből nem volt kiút. Megkérdeztem tőle, hogy mi volt a legnehezebb azon időszak alatt, míg futtatták. Azt mondta, hogy a legnehezebbek az éjszakák voltak, mivel naponta 3 órát hagyták aludni, a fennmaradó időben pedig dolgoznia kellett. Megkérdeztem tőle, hogy mit érez, amikor erre az időszakra gondol. Azt mondta, hogy nagyon fáj neki és minden nap gondol rá. Nem igazán tud szabadulni tőle.
Könnyűnek tűnő, rövid mondatokban mesélt, miközben egy arra méltó, gyakorlott és köztiszteletnek örvendő tanító épp prédikált a színpadról. Sokszor alig értettem, annyira halkan mondta, miközben a színpadról isteni csodatettek tanúságtételé hangzott el. Nem beszélgethettünk négyszemközt. Mit gondolnának a jelenlévők, én egy idegen férfi vagyok, ő pedig egy fiatal lány. Aztán a pillanat el is illant, bármennyire is folytatni akartam, nem lehetett, mert a tábor – melyben épp mindketten vagyunk – programja tovább haladt. Még egy pizzára sem hívhatom meg, hogy tovább hallgassam megrendítő történetét, mert most épp egy javítóintézetben él.
Íme 5 gondolat, amit jó lett volna tudnom, mikor tízes éveim derekán fölfedeztem a másik nemet. Sok hiba és bukdácsolás vezetett el a mostani páromhoz, aki a vőlegényem. Isten kegyelmével tervezem az esküvőm, mert Ő mindenből a legjobbat hozza ki. Sok vargabetűt írtam, de most itt vagyok, újra az egyenes, szűk úton. Íme 5 dolog, amik jó tanácsok lehettek volna párkeresésem elején!
1. Hogy is van ez a randizással?
Korunk társadalmában, ahol már zacskós tojásrántottát is lehet kapni, kiválóan megállja a helyét az „adj Uramisten, de rögtön” szállóige. A ma embere mindent azonnal akar, hiszen a technika és a modern világ ezt tette lehetővé számunkra. Különösen kifejeződik ez a randizási szokásokban, illetve azok nemlétében. Nagyon kevés ideig tart az ismerkedés, pedig gyakori, hogy 2 fiatal úgy kezd párkapcsolatot, hogy korábban nem ismerték egymást. Az interneten szövődő kapcsolatoknál különösen is fontos egymás alapos megismerése. A szerelem alakulásának különben is idő kell! S ha nem vagy (még) szerelmes, miért ugranál bele egy kapcsolatba?
2. Hogy is van ez, hogy örökre együtt maradunk?
Ez a házasság. Amíg nem vagytok házasok, ne viselkedj úgy, mintha örökre együtt maradnátok! Nem véletlenül ellenzi az Egyház a szexualitást és az együttélést házasság előtt. Rengeteg olyan pár van, akiket csak a közös fedél, közös bútorok tartanak össze, különben pedig mint pár, egyáltalán nincsenek jól. Tartozol magadnak és a párodnak a szabad kilépés lehetőségével egészen a házasságkötésig. Ettől fosztjátok meg egymást, ha úgy tesztek, mintha örökre együtt lennétek. Igyekezz reálisan látni magadat és a másikat! Ne pazarold egyikőtök értékes idejét sem a szakítás halogatásával, ha már úgyis tudod, hogy nem vele szeretnéd leélni az életed.
Allegorikus írás lelki sebeink gyógyulásáról. Lehetne nyíltabban, hosszabban, másképp. Én most így tudok beszélni erről. Talán pont te vagy az, akinek ma ezt kell olvasnia.
Türelmetlen vagyok magammal. Ha rájöttem, mi a problémám, elvárom magamtól, hogy azonnal feldolgozzam, megoldjam és továbblépjek. Nincs idő a lelki gyógyulásra, építeni kell az életet, menni előre, keresni a lehetőségeket, fáradozni a célokért.
Ha elütne egy busz és két hét lélegeztetés után felébrednék, az lenne az első gondolatom, hogy akkor én most ezen túllépek és kisétálok a kórházból? És vajon az orvosok és a családom hagyná, hogy egyedül oldjam meg, hiszen erős vagyok és önálló, az idő különben is segít majd? A törött csontoknak és a bevarrandó sebeknek nem segít az idő. Sőt, ha rosszul forr össze a csont, egy életre mozgáskorlátozott lehetek. Esetleg később újra el kell törni és újra átélni a fájdalmat. A be nem varrt sebek pedig örökre csúnya sebhelyeket hagynak. Miért nem törődünk a lelki egészségünkkel? Miért gondoljuk, hogy majd mi megoldjuk, hogy majd a másik megoldja?
Ülök a Diegos szőnyegen, tök csendben és nézek egy némafilmet. Már másodszor. Pedig nincs időm, de nem tudok szabadulni tőle. Már több mint egy órája nem néztem instát, se más netes oldalt. Ülök, hallgatom kint az őszi szelet és némán lesem a monitort, újra és újra. Életem egyik legfontosabb filmjét látom.
Hajnali 2 van. Holnap munka. De azt hiszem, ez a kifakadásom megkíván némi magyarázatot. Először is, egy kis faluból származom, ezt hozom magammal örökké. Benne van az utolsó idegrostomban is. Le sem tagadhatom, de nem is akarom. Falu és vidék - mit jelent ez a szó neked? Ezt kéne most tartalommal megtölteni, hogy megértsd a következő két filmet. Ne a mostani városi népi hagyományőrzést, ne a mostani falusi díszparasztságot és ne egy „családi ház kerttel” életérzést élj át!
A falu nyers. Állatias. Szagos. Kiszolgáltatott. Szaftos. De mégis a tiszta légkörét kéne megérezned.
Másodszor, a HVG kidobott egy cikket arról, hogy Hollandiában előkerült egy órányi film az 1920-as évek vidéki Magyarországáról. Megnéztem. Próbálom megfogalmazni, mit látok. Látom a filmkészítők szándékát és érzem gondolataikat, ahogy CSAK képi eszközökkel átadják azokat. Legyen informatív, de örökérvényű. Hallom, ahogy intelligensen beszélgetnek, látom, hogy jó szándékúak, és isszák a savas magyar bort. S tudják, hogy majd eljön az idő, mikor ezeknek az embereknek az utódai képesek lesznek olyan kifinomultan nézni ezt a filmet, ahogy ők tették ezt 100 éve.
Honnan gondolom ezt? Tisztelettel bánnak az alannyal és a természetes szépségét akarják bemutatni, legyen az öreg néni vagy rokkát tekerő kislány.
Mi, a shoeshine.hu csapata, profik és amatőrök, lelkesek és még lelkesebbek arra vállalkoztunk, hogy részt veszünk Isten nagyszerű tervében. A magunk módján csatlakoztunk Krisztus misszójához, és a tapasztalatainkból kiindulva, a saját szűrőnkön átengedve és a saját eszközeinkkel közvetítjük az Ő üzenetét.
Arra törekszünk, hogy megmutassunk Istenből valami újat, azt, hogy Ő kreatív. Megosztjuk, amit már átéltünk, valami olyat, amit esetleg csak mi tudunk – mert személyes ajándékként Tőle kaptuk.
Célunk, hogy a hétköznapi apróságokon, vagy épp egy-egy ünnepi pillanaton keresztül megmutassuk Isten végtelen kreativitását, ami minket is kreativitásra ösztönöz.
Van kedved csatlakozni?
„Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Míly nagy a világ! De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl-fut pillanat alatt…” - írja Weöres Sándor. És valóban. Éjjel is, a csillagos ég alatt, vagy egy hullócsillag látványától, de hasonlóképp egy több száz éves templom látványától is ilyen érzés fog el. A Gótikus út nyitva nevű esemény az egyik legszebb dolog volt, amiben mostanában részem lehetett.
Minden kornak van egy különleges és egyedi hangulata. A gótikának pedig kifejezetten olyan stílusjegyei vannak, amiért tini korom óta rajongok. Ez az esemény műemlékvédelmi szakemberek és a vidék fejlődéséért felelős egyesület együttműködésének köszönhetően jött létre 2007-ben. A program keretében öt olyan régi gótikus templomba lehetett ellátogatni, ahova egyébként csak nagyon ritkán és nehezen lehetne. A nagy érdeklődésnek köszönhetően két autóbuszt is szerveztek, de a jegyek így is korán elkeltek. A busszal résztvevők a rozsnyói pályaudvarról indultak, és Gombaszög volt az első helyszín, majd azután a szilicei jégbarlang. Viszont én abban a kivételes helyzetben voltam, hogy autóval jártam végig a programot, így kicsit talán többet és szabadabban tudtam gyönyörködni a helyszínekben.
Egyedül érkeztem. Ráadásul utálom a tömeget. A metrómegállótól sétálva eltévedtem. Sorbanállás közben konstatáltam, hogy nincs meg a regisztrációs e-mail, amiben a QR-kódomat kaptam. Egyszóval: nem indult jól a szombat délutánom.
Aztán szembejött egy lány a közösségemből. Később még egy. Meg még két srác. Meg egy nővér. Meg egy kispap. Gyűltek az ismerősök. Kezdtem feloldódni. Ha egyelőre még nem is volt ahhoz hangulatom, hogy felhőtlenül élvezzem a programot, de megnyugodtam, hogy nem két vadidegen közt ülve kell eltöltenem a hátralévő órákat.
Ha másért nem, legalább az ismerős arcokért érdemes volt – gondoltam magamban. És fel sem merült bennem, hogy az Isten ennél jóval többel készült nekem.
Az első blokkban személyes történeteket hallottunk. Hogyan éli meg az istenkapcsolatát egy humorista, egy aerobikedző vagy épp egy zenész. Kritikusan hallgattam minden szót, kötözködtem magamban, direkt nem értettem egyet senkivel. Egy idő után kívülről is hallottam magam és felismertem a jól bevált sémámat, amit minden ilyen alkalommal követek: ahelyett, hogy jelen lennék és kitárnám az ajtót az érkező Úr előtt, bezárkózom, a kulcsot kétszer is ráfordítom, és biztos ami tuti, elbújok a sarokban, magamra húzva a szúrós páncélomat. Az egyetlen szerencsém, hogy Isten sem tér el a szokásos módszerétől: ilyenkor megáll a bezárt szobám előtt és megvárja, amíg ráeszmélek, hogy ilyen már máskor is történt, és nem esett bajom, amikor meglátogatott. Sőt.
egy rádióinterjú margójára
Bevallom egészen őszintén, amikor először megláttam, milyen témában írhatnék cikket, egy pillanatra elöntött a fásultság érzése. Már mindent olvastam, hallottam, láttam az LMBTQ-mozgalommal kapcsolatban, és egyszerűen elképzelhetetlen volt számomra, hogy új hangot lehet megütni ebben az egyszólamúságban. A júliusi Pride-hónap, majd aktuálisan a „zéró előítélet”-kampány minden fórumon címlapra tolta a mozgalmat és a mögötte álló gondolkodásmódot. Támadó és támogató felszólalások hada vonult fel, és nekem elegem lett a témából. Belefáradtam már a felesleges háborúskodás figyelésébe is.
Ennek ellenére bíztam abban, hogy lesz értelme megnyitni a rádióbeszélgetés linkjét, és nem csalódtam. Megjelent a színen egy keresztény felszólaló, aki, azzal együtt, hogy bibliai alapokon ír, és így nem támogatja a mozgalmat, meg sem próbálja tagadni a győzelmét. Szabados Ádám teológus hét részes cikksorozatban fejti ki az LMBTQ-ideológia diadalához vezető filozófiai utat, amit az emberiség végigjárt. A Manna FM-en folytatott beszélgetésben Darwintól kezdve Marxon, Freudon és még rengeteg nagyhatású elméletalkotón keresztül magyarázza, milyen várható és valójában elkerülhetetlen volt a gondolatrendszer kialakulása és kulturális győzelme.
Bevallom, ezt igazán nem vártam az RTL Klubtól. Péntek este, mikor mindenki boldogan dobná el az agyát és csak színtiszta trashre vágyik. Erre bedobja dupla résszel az Isten belájkolt c. amerikai sorozatot.
Az évad felénél kapcsolódtam be és rettegve kezdtem el nézni, de egészen kellemes dolog történt. Az amerikaiak csináltak egy laza, felszínes, de szórakoztató sorozatot abból az alapszituációból, hogy egy lelkész ateista fiát bejelöli Isten a Facebookon, és embereket ajánl neki, akikkel kezdenie kell valamit.
Az alapszitu egészen életszerű: egy öreg lelkész, aki a felesége halála miatt a hivatásába menekül és cserébe elveszti a családját. A fia (Miles) ateista lesz, a lánya leszbikus, és kapcsolataik felszínesek. Természetesen nem érti, hogy ha ő Istennek szentelte az életét, miért cseszett ki vele az Úr.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics