Mindig, amikor próbálom felidézni a legmarkánsabb Nagypéntek ábrázolást – nem mintha önmagában nem lenne megrázó a szenvedő és magára hagyott Krisztus látványa – akkor nem a szabvány képek jutnak eszembe. Munkácsi Golgotája már-már szép, hiába festi a művész komorra az égalját, de mégis inkább álmélkodunk, mintsem szörnyülködünk. Mel Gibson Passiója, mire elvezet minket a kereszthalálig, már annyi vért láttunk, hogy tompaságunk nem engedi át a haldokló Messiás tragédiáját, a lator szemét kikapó holló pedig idegesítőbb, mint a farizeusok és a csőcselék mögött bullet time-ban osonó fiatal Palpatin. A sablon olasz filmek megint csak a kedves Jézus kedves halálát hozzák, egy-egy árnyék, a kalapács kontúrja, a fán csordulásnak induló vérerecske nem üti át az ingerküszöbömet.
Ha Passió, és fájdalom és őrület, akkor nekem a mai napig egyetlenegy kép villan be, Willem Dafoe véráztatta, töviskoronás arca, és a vonagló, félig mosolyra torzuló, fájdalommal és örömmel világba kiáltott „Elvégeztetett” utolsó szava. Tudom, hogy keresztyén körökben az amúgy is öreg és sokat próbált biztosítékokat ez a film többször is kiverte, de nekem akkor is ez az a villanás, ami minden nagypénteken elém kerül. Legyünk őszinték, Willem Dafoe túl csúnya Jézusnak, Harvey Keitel túl szép Júdásnak, Martin Scorsese pedig a maximumot hozta ki Nikos Kazantzakis könyvéből. Aki nem hiszi – szó szerint – nézzen utána.
Nagypéntek tragédiája pontosan olyan, mint az emlegetett „Elvégeztetett” kiáltás. Nem sok romantikája van a kifejezésnek, római börtönökben a bebörtönzött cellájára volt kifüggesztve az a vádirat, amiben le volt írva, hogy mi volt a vétek, mit követett el és mi a büntetése. Amikor valaki letöltötte az idejét, amikor megbűnhődött, akkor erre a vádiratra keresztbe nagy betűkkel ezt írták rá: elvégeztetett. Így aztán szabadulása után, ha valaki megkérdezte, hogy miért nincs börtönben, csak megmutatta az írást, így nem lehetett még egyszer lecsukni, hiszen letöltötte az idejét.
Így valójában Jézus utolsó szava, a megtört és magára hagyott férfi haláltusájának utolsó hörgése nem a megsemmisülés és a lemondás kifejezése, hanem győzelmi suttogás. Mérhetetlen fájdalom és mérhetetlen öröm van benne, hiszen messiási munkájának ez az utolsó állomása, minden ember vádiratára rákerülhet ettől a pillanattól kezdve, hogy elvégeztetett. Bűnös vagyok és mégis megszabadított. Ő végezte el értem azt, amit én képtelen lettem volna. Távolról rabszolgáknak jutó sors, teljes kudarc, haldokló ember, lemondás. Közelről a világtörténelem legnagyobb és legcsodásabb győzelme. Elvégeztetett…
A nagycsütörtöki elmélkedés itt olvasható.
