"Hogyan lakhat együtt két, látszólag nagyon különböző világlátású ember harmóniában? Hogyan vihet közelebb Jézushoz egy nem hívőt az, ha az apát úrral – miközben az ólban tyúkot kergetnek – meg lehet beszélni az élet nagy kérdéseit? A „Szerzetesnek álltam” című dokumentumfilmből választ kaphatunk.
„Egy adott nyelven keresztül lehet kapcsolatba lépni az Istennel. Nekünk nem az a feladatunk, hogy leegyszerűsítsük ezt a nyelvet, hanem hogy segítsünk megtanulni, hogyan kell felfedezni szépségét, teljességét” – mesélt a lelkipásztorkodás filmben látható, nem mindennapi formájáról Boldvai Bertalan, csornai premontrei perjel.
Mert mi is történt? A ShoeShine.hu dokumentumfilmes csapata beköltöztetett két, nem istenhívő újpesti fiatalt egy csapat szerzetes közé.
Vajon hogyan lépett kölcsönhatásba a két különböző emberi világ? Ez derült ki egy áprilisi szombaton a Premier Kultcaféban tartott vetítésen és az utána következő beszélgetésen. Tamara és Zsolti két átlagos mai fiatal. Egyikük tanulás mellett futárként dolgozik, a másik az újpesti B-közép lelkes, görögtüzes tagja. Ami a szívén az a száján, azt sem bánja, ha az apát füle hallatára káromkodik egy cifrát, aki ezt sztoikusan veszi tudomásul. Talán épp ez az elfogadó hozzáállás lehetett az oka annak, hogy a ShoeShine végül Csornán forgathatta ezt a filmet. Ahogy a rendező, Huszár Domonkos említette, több szerzetesrendet és rendházat megkerestek, de sehol sem érezték azt az igazán átütő lelkesedést az ötletért, amit ebben a kisalföldi kisvárosban. Nem kérdés, hogy ez mindkét fél részéről nagy vállalás volt, és több veszélyt tartogathatott. A két fiatal egy számukra teljesen ismeretlen világba ment, Zsolti például nehezen viselte a bezártságot is. Ismeretlen szokásokat, testileg és lelkileg megterhelő programot vettek a nyakukba néhány vadidegen férfi társaságában. (Az egyik legkedvesebb jelenet az első reggelen, amikor fiatal szerzetes srác kopog be hajnali zsolozsma előtt a lány ajtaján, hogy imára hívja. Az meglepődve a korai látogatótól kér pár percet, majd zavartan eltűnik az ajtó mögött.) A kamerák állandó jelenléte miatt a filmkészítők számíthattak talán kellemetlennek ható jelenetekre is.
De valós volt az aggodalom a szerzetesek részéről is. Vajon mit szól a város? Vajon képesek lesznek-e ők maguk megfelelni a két fiatalnak és a filmeseknek, de legfőképp saját elvárásaiknak? Mennyire tudják napirendjükbe illeszteni a vendégeket? És legfőképpen: hogyan hat majd saját életük példája két olyan emberre, akik máshogy élnek és akiknek más a fontos?
A legnagyobb siker talán ezeknek a félelmeknek a lebontása, hogy győzedelmeskedhessen a befogadás öröme.
Ez a folyamat kis emberi gesztusokkal kezdődött – Zsolti őszintén meglepődött, amikor első este az egyik szerzetes elővette a pálinkás üveget, amit az egyházközség egyik tagja adott –, és komoly dolgokkal végződött: ministrálásról, gyónásról, a házasság szentségéről is szó esett a kolostorban töltött idő vége felé. A néző az elején még azt gondolhatta, valami furcsa laboratóriumi kísérlet szemtanúja lesz – a végére kiderült, hogy nem más ez, mint a krisztusi értelemben vett jelenlét, együttlét. De mégis, mi vette rá a két fiatalt, hogy a hétvégi újpesti derbi vagy a pénteki buli helyett a rendház ódon és hideg falait válasszák? „Engem Kriszti győzött meg” – mondja Tamara kissé zavartan, a közönség soraiból odavetett félmondatban. Kriszti a rendező felesége, az újpesti ifjúsági klub munkatársa, akihez sokan fordulhatnak a környék fiataljai közül, ha valami nem stimmel. „Ha Kriszti mondja, rossz nem lehet” – vélekedett Tamara, és ez volt az a személyes, mély kapocs, ami elvitte őt Csornára, onnan pedig talán egy kicsit közelebb Krisztushoz. „Lesz ennek folytatása?” – tette fel a kérdést a film utáni beszélgetés moderátora, Stumpf Kata televíziós újságíró. Felmerült egy elsőre talán furcsának tűnő, mégis megfontolandó ötlet, hogy forduljon a kocka: a szerzetesek látogassák meg az újpesti lakótelepet. De ennél sokkal fontosabb, hogy az ilyen találkozások elültethetnek a lelkekben egy-egy magot. Egy jó példát, egy emléket, egy gondolatot, viszonyítási pontot. Hogy mikor szökik szárba, azt csak Isten tudhatja."
KÉPMÁS - Sergő Z. András
