Az Alkonyattól Pirkadatig buli véget ért, de a TVShoeShine csapata sosem fogy ki a zenéből. Ezúttal egy olyan együttest mutatok be, akiknek legfontosabb célja a kereszténység, a keresztény kultúra terjesztése a cigányság körében, illetve a cigányok és magyarok közti párbeszéd javítása.

Az 1999-ben, Munkácson alapult Amaro Del tagjai, Ifj. Virág Tibor, Tejfel Sándor, Horváth Károly, Virág Tibor és Jankovszki Ruszlán a Kelet-Európa Misszió támogatásával eddig három lemezt adtak ki Amaro Del (2002), Aven Roma (2003) és Ashunen (2009) címmel, jelenleg a negyediken dolgoznak. Turnéik során koncerteztek már Ukrajnában, Angliában, Norvégiában, Romániában, Németországban, Hollandiában és Lengyelországban is, nemzetközi konferencián, gyülekezetekben, templomokban, jótékonysági koncerteken. Magyarországon legutóbb az Ez az a Nap! rendezvényen zenéltek a Papp László Sportarénában.

Az együttes tagjai meggyőződéses keresztények, Horváth Károly a Felmentve projekt keretein belül tett bizonyságot. A koncertek során sokakat megérintettek a bizonyságtételek, azokat is, akik többnyire "beleszülettek" a vallásukba és komoly szükségük volt igazi megújulásra. Jellemző a spontán légkör, melyben Isten Lelke vezetheti az eseményeket. Koncertjeiken felváltva kap szerepet a hit és a zene.

A vállalt küldetésről Jankovszi Ruszlán így nyilatkozott: „Nem hiszem, hogy a gettósítás, a rendőrségi beavatkozás tartós változásra képes – nagyobb fordulatot csak Isten adhat. Szeretném javasolni, hogy a keresztények imádkozzanak a roma emberekért. Próbáljanak türelmesnek lenni velük – a változásuk nem egy évbe telik, hanem sokkal tovább tart. A romáknak szükségük van Istenre!”

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú