Egyházmegyénkben ismét megrendezésre kerül a "Szorgos Ősz" október 9-12. között. A program beszámítható a kötelezően elvégzendő 50 órás Iskolai Közösségi Szolgálatba is. Egy komplex program esetén pedig beilleszthető a 72 óra kompromisszum nélkül rendezvénybe.

Idén is várjuk azoknak a plébániáknak a csatlakozását, akik szívesen részt vennének ebben a programban és lehetőséget biztosítanának a fiataloknak, hogy tehessenek a környezetükért, közösségükért; plébániatakarítás, tereprendezés, idősek látogatása, gyerekprogramban való segítségnyújtás formájában.

A közösségeknek több lehetőségük is van, hogy csatlakozzanak az immáron másodszor megrendezésre kerülő "Szorgos Ősz" programhoz. Lehetőség van többnapos, komplexebb aktivitás megszervezésére, illetve kisebb, pár órás alkalom megvalósítására is.

Amennyiben a programot az országos 72 óra kompromisszumok nélkül programba is szeretnék regisztrálni, akkor minimum 2 napos aktivitást kell szervezni és a 72 óra kompromisszumok nélkül online felületén kell regisztrálni. Ezzel kapcsolatban részletes információval Sulyok István, 72 órás koordinátor tud segítséget nyújtani. Elérhetősége: +36 30/978-21-48.

Mint a bevezetőben már írtuk, az alkalomból naponta 3 óra elszámolható az Iskolai Közösségi Szolgálatot teljesítő fiatalok számára. További tájékoztatás a lent található elérhetőségeken lehetséges.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, és kedvet kapott a "Szorgos Ősz" programban való részvételre, kérjük, keressenek meg minket, és munkatársunk felveszi Önökkel a kapcsolatot a további részletek megbeszélése céljából.

A jelentkezéseket az alábbi elérhetőségeken várjuk:

Urbán Gábor: urban.gabor(kukac)vaciegyhazmegye.hu, +36 30/452-62-75

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú