Nemrég terjedni kezdett egy hír - mely a Szemlélek blogon is megjelent -, hogy Ferenc pápa nemcsak tárgyalt egy stúdióval, de szerepelni is hajlandó lenne a készülő filmben.

Még sosem volt rá példa, hogy a katolikus egyházfő filmszerepet vállalt volna, de úgy tűnik, Ferenc pápa ezen a téren is úttörőnek bizonyul. 

Maga kereste fel az AMBI pictures stúdiót azzal a céllal, hogy egy olyan családi film készüljön, mely a gyermekek számára is elérhetővé és könnyen érthetővé teszi Jézus üzenetét.

„Nem tudjuk szavakkal kifejezni az izgatottságot amit érzünk, és hálánkat Ferenc pápa felé, aki részt fog venni a film készítésében. Ez nem csak egy film számunkra, hanem egy üzenet – és mégis ki lenne megfelelőbb segítség egy ilyen fontos társadalmi és lelki üzenet közvetítésére a Pápánál?” – nyilatkozott Andrea Iervolino, olasz producer.

Még nem lehet tudni, hogy ez a szereplés valójában mit takar. Hogy régebbi videóanyagok felhasználásával fog-e szerepelni Őszentsége, vagy valóban önmagát alakítja majd – egyelőre nem tudni. Annyi biztos, hogy a film várható címe „Beyond the Sun” - vagyis „A napon túl” - lesz, és az alapvető munkálatok már idén elkezdődnek. A film után kapott bevétel egészét az El Almendro és a Hogares de Cristo argentin gyermekjóléti intézmények támogatására fogják fordítani.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú