Sokan feltehetik maguknak a kérdést:,,mi szükségem van nekem a megtérésre? Hisz én már megtértem. Meg vagyok keresztelve, bérmálkoztam is és még a vasárnapi templomba járók táborát is gyarapítom.”A keresztény lét nem ennyiből áll. A nagyböjti idő eljöttével pedig újra lehetőséget kapunk arra, hogy keresztény életünk kiteljesedhessen.

A böjttel kapcsolatban az első képzettársítás, hogy ez a lemondás időszaka. Nem eszünk húst, tartózkodunk az élvezeti dömpingtől és mértékletesen próbálunk élni. Ez mind igaz, de egy objektív szemlélő számára ez az aszketikus életmódon kívül nem sok mindent mutat, ami elsőre még riasztó is lehet. Logikusan következhet a kérdés, hogy miért van szükség lemondásra ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Istenhez? Miért kellenek ezek a ,,külsőségek”? Nos, utóbbira a választ már Jézus is megadta. Hiszen ő azt mondja, ha böjtölünk, ne legyünk mogorvák, zárt ajtók mögött imádkozzunk, illatosítsuk be hajunkat. Ne lássák rajtunk az emberek, hogy ez itt az önmegtartóztatás időszaka, ami bizony nehézségekkel teli. ,, Jótetteitekkel ne hivalkodjatok”- int minket Krisztus.

Tehát ha a böjti időszakban mi ,,kifelé” böjtölünk és lehetőség szerint kérkedünk is azzal, hogy mekkora áldozatokat tudunk vállalni, akkor nem jó úton járunk. A lemondásból fakadó szorosabb kapcsolat Istennel saját üdvösségünk egyik előfutára lehet. Szükség van lemondásra, hiszen a földi javak kötnek minket és gátolnak Isten felé. Az ember esendő és hajlamos arra, hogy Isten helyett az emberbe vesse bizalmát, hagyja, hogy az érzései irányítsák. A földi javak azonban elmúlnak, s a tudatos – avagy tudattalan- elfordulásnak Istentől pedig a bűn lesz a következménye. Tudattalan, hiszen a mai világ elvárásainak szeretnénk megfelelni, hagyjuk magunkat sodródni az árral, befolyásol minket a társadalom, a média és ezek által észrevétlenül formálódik a személyiségünk. Másrészről viszont tudatos, hiszen a mi döntésünk, mennyi időt szánunk Istenre.

Minden embernek szüksége van a bűnbánatra, a megállásra és megtérésre. Újból és újból vissza kell térnünk Istenhez a megtérés által, hiszen ez az út vezet az üdvösségre. A nagyböjt lehetőséget ad erre. Hogy befogadjuk Isten ingyenesen nekünk szánt ajándékait. Ehhez tudnunk kell ráhagyatkozni, megnyitni szívünket és merni. Merni igent mondani a kegyelemre és II. János Pál pápa szavaival élve, az ingyenességre. Mert tőle idézve tudjuk, hogy a ,,keresztény hit az ingyenességet hirdeti, amely a személyek tudatos szabadságán alapul és a valódi szeretet élteti.”

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú