Péntek reggel a szokásosnál korábban indultam dolgozni. Minden kihalt volt, sehol egy ember. Látszólagos béke, látszólagos nyugalom. Csend. Nagypéntek.
Milyen lehetett az a Hajnal?
Ahogy sétáltam azon az úton, amin minden nap járok, egyszer csak másként kezdtem látni.
Ilyen lehetett az a reggel is. Néma, halálos csend. Várakozás.
Az idő megállt és minden rezdülés hallhatóvá vált. A madarak szárnyrepte, egy apró kavics gurulása.
Majd egyszercsak láttam egy fehér ruhaszegélyt és egy sarut.
Lépett egyet. Jézus először lépett hátán a keresztel. Feljött a por a lába alatt és belekapott a szél. Mért tette ezt? Értem?
És még egyet lépett. Visszhangzott a fülemben, ahogy saruja talpa a talajjal összeért.
Lábnyomok.
Nem értem. Én nem lettem volna rá képes és nem vagyok rá képes.
Mert Ő így látta Jónak.
Aztán megérkeztem.
