Az Erzsébet-program keretein belül a Magyar Cserkészszövetség által szervezett Cser-Készen az Életre tábor idén is nyitva áll minden 10 és 17 éves gyermek számára Zánkán. A program jóvoltából a Magyar Cserkészszövetség által, nem cserkész gyerekeknek szervezett cserkész tematikájú nyári táborban közel ezer gyermek kapcsolódhat ki a Balaton partján.

Három turnusban idén is többnyire hátrányos helyzetű családok gyermekei nyaralhatnak majd mindössze 1000 forintért. Így olyan családoknak is lehetőségük nyílik gyermekeik táboroztatására, akik nem tudnák előteremteni egy hatnapos balatoni nyaralás költségeit. A táborok megvalósításához az Erzsébet-program biztosít támogatást. A Magyar Cserkészszövetség Cser-Készen az Életre elnevezésű programjában az elmúlt három évben közel 4500 többnyire hátrányos helyzetű gyermek nyaralhatott. Egy hét, ami az értékekről, felfedezésekről, kihívásokról és a közösségépítésről szól.

A Balaton önmagában kiváló szórakozási lehetőség egy gyerek számára, a Cser-Készen az Életre tábor azonban korántsem csak a strandolásról szól! A Magyar Cserkészszövetség nyári táborainak célja, tartalmas és élményekben gazdag közösségépítő nyári programokat biztosítani azoknak a gyerekeknek is, akiknek anyagi, vagy egyéb okokból ez a lehetőség nem adatik meg. A táborok résztvevőinek jelentős része ugyanis a kimondottan hátrányos helyzetű családok gyermekei közül kerülnek ki. A tevékenységeken alapuló élményekben gazdag cserkésztematikájú táborprogramok során a gyerekek több éves tapasztalattal rendelkező fiatal cserkészvezetők felügyelete mellett ismerkednek meg a cserkész életmód alapjaival. A programban szerepel sárkányhajózás, akadálypálya, meseerdő, táncház, sok játék, sport, és természetesen az elmaradhatatlan tábortűz. A legtalpraesettebb cserkészvezetők mutatják majd meg, hogyan lehet egy-gyufás tüzet rakni, sátrat állítani és sátrazni, fát faragni, csomózni, vagy éppen énekelve túrázni. Az Erzsébet-program keretén belül megvalósuló Cser-Készen az Életre táborra június 8-ig lehet jelentkezni.

A jelentkezés módjáról további információt a www.cserkesz.hu/erzsebet-tabor honlapon kaphatnak.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú