100 évvel ezelőtt, ezen a napon született Roger testvér, a taizé-i szerzetesközösség alapítója. Célja az volt, hogy az emberek közötti kiengesztelődést szolgálja, és erre a világháború alatt és után, hatalmas szükség lehetett. Két –számomra- legfontosabb gondolatával szeretnék megemlékezni róla égi születésének 10. évfordulóján.
Milyen érdekes, hogy protestáns létére alapított egy szerzetesközösséget, ráadásul ökumenikusat(!), hiszen az évek folyamán a reformáció nyomán alakult felekezetek életéből eltűnt ez a „gyakorlat”. Ezzel a cselekedetével a keresztények egységét kívánta szolgálni:
"Nagyanyám életének tanúságtétele rajta hagyta pecsétjét az én életemen is. Az ő nyomdokain járva találtam rá saját keresztény azonosságomra: úgy találtam rá saját keresztény hovatartozásomra, hogy kiengeszteltem magamban őseim hitét a katolikus hit titkaival, anélkül, hogy bárkivel is megszakítottam volna a közösség szálait" (Alois testvér: Felhívás a keresztények kiengesztelődésére).
Amikor először olvastam Roger testvér egy könyvét, szíven ütött az első oldal, mert rímelt nagyon egy beszélgetésre, aminek az volt a lényege, hogy hogyan reklámoznánk a kereszténységet, miért jó hinni Istenben, miért jó kereszténynek lenni? Elkezdtünk hebegni-habogni, egymás szavába vágva magyarázni a „totál laikusnak”, hogy van a 10 parancsolat; a Bibliában a legfontosabbak ott vannak, viselkedj rendesen; meg Jézus, aki meghalt érted a kereszten. Érted, ugye, hogy ez mit jelent? De az csak később jutott eszünkbe, hogy talán azzal kellene kezdeni, hogy Isten szeret minket. És ez volt annak a fejezetnek a címe is: Örök szeretettel szeretve. És Jézus Krisztus mellettünk áll a legnehezebb időkben is, mert tudja, hogy milyen az. És nem biztos, hogy érdemes a kereszttel kezdeni. Mindenki vágyik arra, hogy elfogadják, szeressék. Nem azért kell jónak lenni, hogy ne a pokolra juss. Mit ér az a hit, ami csak a büntetést elkerülése miatt hisz?
