Michael Jackson szám szól egy kínai boltban. És, jaj! Eszembe jutott! Tudom mit akartam! Semmi köze a közeghez, de most eszembe jutott. Emlékszem, amikor egy barna hajú ismerősöm, aki jól zongorázik, azt kérdezte tőlem, hogy mért nem tud ő énekelni. Neki tök jó ötletei lennének az énekléssel, de nem tudja megvalósítani.

Máskor meg, szintén egy barna hajú, de jól éneklő ismerősöm panaszkodott, hogy ő miért nem tud jól zongorázni, neki tök jó zongora szólói lennének, de nem tudja megvalósítani.
Nem tudtam nekik mit mondani csak néztem ki a fejemből, mint most a kínai boltban, ahol egy Jacko szám szól. Aztán később eszembe jutott ez a gondolat. Leírom. Hátha valakinek hasznos lesz.

Én is szerettem volna olyan képességeket magamnak, hogy ne kelljen egy másik embert megkérni, hogy segítsen nekem, de az ember sajnos nem egyedül él a Földön. Élnek körülötte egyéb fajtársai is. De miért?

Miért van az, hogy az egyik az éneklésben tehetséges, a másik a zenélésben, a harmadik a műszaki dolgokban zseniális, a negyedik a táncolásban, a sokadik meg bámulatosan kreatív? Én erre a kérdésre ezt az egyszerű választ találtam: Azért, hogy szükségünk legyen egymásra.

Ha meg lenne mindened, nagyon könnyen elzárkóznál. Talán most tagadod, hogy nem, de szerintem igen. Sokkal fontosabb Neked, hogy közösségben legyél, mint az, hogy jó legyél mindenből. Az emberek persze néha büdösek és idegesítőek - mint, ahogy Te vagy én -, de sokkal jobb köztük lenni, mintha csak távolról csodálnának, mint M. Jacksont.

Dicső magányban lenni a könnyebb út, melytől a Biblia is óv. S most rám csaphatod a képernyőt: "Dehogy! Hisz tudod milyen rossz egyedül lenni! Mitől lenne ez könnyebb?" Szerintem sokkal nehezebb valós emberekkel kölcsönhatásban lenni, viszont sokkal jobb is bármiféle egyedüli merengésnél. Isten nem csak hozzánk szól. Hozzájuk is szól. Sőt, általuk is szól hozzánk. Az élet és hit gyönyörű kölcsönhatások rendszere itt a Földön, mert a közösség egy pontosabb tükröt tart eléd, ami sokkal részletesebb és színesebb, mint a saját önismereted. Figyelj az emberekre, szeresd őket és színezd ki magad általuk - de ne feledd, ez a nehezebb út.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú