Az idei őszi Galgás találkozót október 19-én tartottuk Kartalon. A nap a résztvevő fiatalok számára igen jókedvűen és meglepően gyorsan telt el. Szinte úgy tűnt, hogy öt perce lett vége a bemutatkozós játéknak, amikor már azon kaptuk magunkat, hogy Szűz Máriáról osztjuk meg gondolatainkat a kiscsoportos beszélgetés alatt. Hasonlóan gyorsan elrepült az ebéd utáni kis szabadidő és az aznap boldoggá avatott Sándor Istvánról szóló több állomásos, ügyességi és logikai feladatokból álló akadályverseny. Ahhoz, hogy résztvevőként ilyen gördülékeny, mozgalmas napon vehessünk részt a szervezők hatalmas lelkesedésére és mindenre kiterjedő figyelmére volt szükség. Az alábbiakban Varga Eszter, kartali ifis fiatal beszámolóját olvashatjátok arról, hogy ő hogyan látta szervezőként az őszi Galgás találkozót.
Miről híres Kartal? Itt született meg Petrovics István (Petőfi Sándor apja), avagy a szép római
katolikus templomról. Vagy, hogy itt található most a Torinói lepel egyetlen magyarországi
teljes méretarányú, művészi másolata, VAGY most már arról is, hogy a 2013-as, őszi Galgás
találkozó színhelye lett.
Hol is kezdődött, hogy 17 év után újra Kartalon lehetett egy Galgamenti találkozó? Ezt nem
tudom pontosan leírni. Egyszer elindult egy, aztán több szívben is az igény, hogy legyen
Kartalon is egy ilyen alkalom, ahol a Galgás fiatalok találkozhatnak.
Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mikor vált biztossá, hogy Kartal ad helyet ennek
az eseménynek. Az tény, hogy az öröm érzése lett úrrá rajtam, amikor megtudtam. Mint
vendégül látó fiatal vettem részt a saját, jól ismert, hazai területen. Ezért ebből a szemszögből
fogom értékelni a találkozót.
Péntek délután ott serénykedtünk a plébánia hátsó udvarán a Mindenki parkjában, ahol
szeretettel fogadtuk másnap a Galgamenti fiatalokat. Már akkor nagy izgalom töltött el
bennünket és jó volt együtt összeszedni a faleveleket az udvaron. Az esti énekes próbán a
szombati misére készültünk hatalmas igyekezettel gitáros és lelkesen éneklő társaimmal.
A várva várt nap is eljött, reggel még azon gondolkodom 8 óra előtt tíz perccel, hogy mit
is felejthetek otthon? Gitár, kottatartó stb. Csak abban reménykedtem, hogy a fejemet
magammal viszem.
Szombat reggel már készültek a szendvicsek, a forró tea és a sütemények is az asztalra
kerültek a parkban, egy erős háttér munkaerő mellett. Érkeztek az ismerősök, az udvaron
elkezdődött a regisztráció, közben szorgosan még pár apró dolgot rendeztünk el.
A közös játék után átvonultunk a szomszédos Szent Erzsébet templomba, ahol már egy
komoly és szép, Szűz Máriáról szóló elmélkedés után elhangzott az előadás is, melynek
témája: „A katolikusok valóban imádják Máriát?” Sok kérdésre kaptunk választ, amit a
kiscsoportos beszélgetések alatt megvitathattunk a templomhoz közeli iskolában.
A kiscsoportos beszélgetés végeztével döbbentem rá igazán, hogy az együtt töltött időnek a
felén túl vagyunk. Egy kicsit elkeseredtem, de ez is hamar elmúlt.
Az ebéd az iskolai ebédlőben történt, ahol finom szendvicsekkel vártak minket a kartali
Caritas tagok. Ebéd közben már készültünk a Sándor Istvánnal kapcsolatos, öt állomásból álló
játékos vetélkedőre, amely egy rókavadászattal kezdődött.
Hallottam milyen állomásokon vettek részt a többiek, míg én a „Clarisseum” állomásnál
segíthettem sálakat kötni. Szépen megoldotta a feladatokat az összes csapat. Örültem, hogy jól
sikerült a vetélkedő. De hát még előttem állt a mise és a gitározás is.
Ezek után a templomban megnézhetünk az aznap boldoggá avatott Sándor Istvánról készült
filmet, ezen már néhány kartali kissé idősebb korú is részt vett. Következett a Szentmise, amit
Tamási József atya tartott, aki sokszor megmosolyogtatta a fiatalokat és „régóta fiatalokat”
egyaránt. Prédikációja közben sok kis dologra tért ki, mint például arra, hogy ő részt tudott
venni a boldoggá avatási szertartáson, és a Kartalon már talán néhányszor fel-felemlített
mondata is elhangzott, valahogy így ”Lehet, hogy bohóc leszek, de lehet, hogy pap. Marika
lehet, hogy elveszlek, de lehet, hogy pap leszek”- és folytathatnám. Mindenki találhatott
magának valami gondolatot, amit hazavihetett a beszédéből vagy az egész nap tartalmas
programjából.
Végül akkor esett le a szívemről a kő, amikor végeztünk a befejező énekkel a gitározással
és láthattam a kivonuló tömeget, és hogy jól sikerült a napunk. Első gondolatom az
volt „köszönöm”.
Kartalra megérkeztünk mindannyian, akik részt vettünk és tovább indultunk egy másik
találkozó felé, amely egy másik találkozási pont lesz számunkra az utunkon.
Varga Eszter